HAHN+KO

Exponenciálisan nő világszerte a 3D nyomtatást alkalmazó iparvállalatok száma. Gyártóüzemek és karbantartóműhelyek tízezrei implementálták már sikeresen az új technológiát, ami mellett megdönthetetlen érvek és tények szólnak.

Korábban már mi is több érdekességet bemutattunk a 3D nyomtatással kapcsolatban. Ezekből a cikkekből többek között kiderült:

Mostani cikkünkben arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a 3D nyomtatók a vészhelyzetekkel járó  kockázatokat is jelentősen csökkenthetik a jövőben.

Covid-19 vs 3D nyomtatás

A 2020 tavaszán berobbant koronavírus-pandémia teljesen új kihívást jelentett az iparvállalatok számára, felhívva a figyelmet számos korábbi hiányosságra.

A tanulságos esetek azonban több hasznos technológiát is reflektorfénybe állítottak, köztük a 3D nyomtatást, ami jelesre vizsgázott a Covid-19 elleni védekezés során.

  • 3D technológia alkalmazásával nyomtattak speciális arcvédő maszkokat, többek között a friedrichshafeni orvosok és a hazai egészségügyi dolgozók számára,
  • egyedi szállító- és tartókereteket készítettek el extrém gyorsan a Covid-19 elleni védekezés logisztikai megoldásainak támogatására

 

A 3D nyomtatás legnagyobb előnye

Mindez jól rámutat a technológia legnagyobb előnyére: a rugalmasságra, ami bármilyen jövőbeli vészhelyzet esetén hasznos lehet egy iparvállalat számára, legyen szó a koronavírus második hullámáról, vagy egy új gazdasági-, egészségügyi-, esetleg szervezeti kihívás kezeléséről.

A 3D nyomtatás jövője

A vészhelyzetekkel kapcsolatos előnyök ugyan látványosan felhívták a figyelmet a technológiára, mindez azonban csak a jéghegy csúcsa a 3D nyomtatás kapcsán, ami normál üzletmenetben is versenyelőnyök tucatjait kínálja a gyártóvállalatok és karbantartóműhelyek számára.

  1. Egyedi sablonok villámgyors legyártását.
  2. Teszt-, vagy prezentációs termékek elkészítését precízen, kiváló ár/érték arányban.
  3. Speciális karbantartó szerszámok előállítását, ami pár perccel a tervezés után már használható.

Multitrap márka, mint alternatíva

Ha a jövőbeli vészhelyzetek elkerülése, vagy a gyártási lánc fejlesztése céljából 3D megoldást szeretne illeszteni a meglévő gyártási- vagy karbantartási technológiájába, akkor ajánljuk figyelmébe a HAHN+KOLB Hungária Kft. által forgalmazott Multitrap nyomtatókat.

  • Német gyártó termékei, német anyavállalatú importőrön keresztül.
  • 3 különböző méretben elérhető technológia.
  • 4 különböző filamentet és egy további segédanyagot képes egyidejűleg kezelni.
  • Integrált kamerafelügyelettel rendelkezik.
  • Magyarország-szerte kiépült szervízhálózat támogatja a gép karbantartását.

 

Tapasztalja meg testközelből a 3D nyomtatást

Nálunk nemcsak megismerheti, hanem – akár saját tervezésű termékekkel –  ki is próbálhatja a HAHN+KOLB Hungária Kft. által kínált Multitrap M10 nyomtatót. 

Ha felkeltettük az érdeklődését a technológia iránt vagy további kérdése lenne a 3D nyomtatókkal kapcsolatban, akkor keresse Szűcs Zoltán műszaki tanácsadó kollégánkat a  zoltan.szucs@hahn-kolb.hu e-mail címen, aki örömmel segít megoldást keresni bármilyen szakmai kihívására.

Megosztás
Recommended Posts

Leave a Comment

Start typing and press Enter to search

PortwestHAHN+KO