A hétvégén 2017.09.09-én rendezte meg éves futball tornáját a HAHN+KOLB Hungária Kft. a második kerületi Panoráma Sportközpontban. A tavalyi éveket messze túlszárnyalva idén 28 csapat látogatott el a tornára, abban a reményben, hogy elhódítsák a kupa vándorserlegét és a vele járó dicsőséget.

 

A magyar ipar kisebb nagyobb cégeit megmozgató tornára az ország minden tájáról érkeztek csapatok Soprontól Nyíregyházáig. Az eseményt nagy várakozás előzte meg hiszen idén minden korábbi kupagyőztes el tudott látogatni a rendezvényre. Nagy kérdés volt, hogy az ISD Dunaferr csapata vajon meg tudja-e őrizni bajnoki címét vagy a tavaly előtti bajnok, a soproni Unimas csapata visszahódítja ezt a jeles elismerést.

A torna kezdő sípszava szombaton délelőtt 10:00 órakor harsant fel és egy időben 6 kispályán kezdték meg a csapatok a csoportmeccseiket. A csoportmeccsek nagyon jó hangulatban teltek és szerencsére minden pályán Fair-play küzdelmeket lehetett látni. Délután 13:00 óra körül már körvonalazódni látszott, azon 16 csapat, akik továbbjutnak a középdöntőbe, de az F csoport történelmi eredménye jelentősen megbonyolította a továbbjutás eldöntését, hiszen 5 db 0-0-s döntetlen után nem lehetett tudni, hogy kik lesznek a továbbjutók. Szerencsére a csoport utolsó meccse 1-1-es döntetlennel zárult. Így legalább az biztossá vált, hogy az első és második helyet büntetőpárbajjal kell eldönteni a BSM Magyarország és az NCT között.

A torna egyenes kieséses szakaszában már egyre kiegyenlítettebb küzdelmeket lehetett látni. Hatalmas csatát vívott egymással a Takata és Festo csapata, melyből büntetőrúgásokkal végül a Festo került ki győztesen. A döntő mérkőzés a várakozásoknak megfelelő párosítást hozott. A döntőbe a tavalyi bajnok Dunaferr és a tavaly előtti bajnok Unimas csapatai mérkőztek meg egymással. A harmadik helyért pedig az újonc Jász-Plasztik szállt fűre a Le Belier BSM csapatával.

A döntő mérkőzést végül szép játékkal az ISD Dunaferr csapata nyerte 2-0-ra, ezzel a tornák rendezése során elsőként megtartva bajnoki címét. A harmadik helyet egy újonc, a Jász-Plasztik csapata szerezte meg egy nagyon kiélezett 2-2-es döntetlen után büntetőpárbajokkal. A tornán a csapatok nagyszerű teljesítményt nyújtottak, de a kiváló egyéni eredmények jutalmazása sem maradhatott el. A legsportszerűbb csapat díját a Krach-Hidraulik érdemelte ki, a legjobb kapus Fábiánkovics Márk lett az Unimas hálóőre. Nem csak a vándorserleg kerül ismét Dunaújvárosba, hanem a gólkirályi cím is. A legtöbb gólt a tavalyi évhez hasonlóan Somogyi Jenőnek sikerült szereznie.

Résztvevő csapatok:

Résztvevő csapatok:

• TAKATA Safety Systems Hungary Kft.

• Jász-Plasztik Kft

• Matro Kft

• Baumgarten Kft.

• LHTB – Lufthansa

• HAHN+KOLB

• Zeiss

• Fémalk Rt.

• Benteler Autotechnika Kft.

• IMS Connector Systems Kft.

• Unimas Kft

• Sicta Kft.

• Gallicoop Zrt.

• Taugép Kft.

• Mediagnost

• BSM Magyarország Fémmegmunkáló Kft.

• Zarges

• MAG Hungary Kft.

• ISD Dunaferr Zrt.

• Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskemét

• Wittmann Robottechnikai Kft

• Kracht hidraulik Kft.

• Öntőgépszerviz Kft.

• Gravitás 2000 Gépipari Kft.

• NCT Kft.

• Metall-Techno Kft.

• Stakotra

• Festo-AM Kft.

Megosztás
Recommended Posts

Leave a Comment

Start typing and press Enter to search