32 elszánt focicsapat, 80 izgalmas mérkőzés és lelkes szurkolók biztosítottak kiváló hangulatot azok számára, akik kilátogattak 2018 szeptember 8-án a hazai ipar egyik legnagyobb és legnívósabb labdarúgó eseményére. A szervezők legnagyobb örömére rekord részvétellel zárult a sportrendezvény, mind a jelentkező csapatok, mind a látogatók számát illetően.
A Hahn+Kolb Hungária Kft. által életre hívott izgalmas sportesemény immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a II. kerületi Panoráma Sportközpont festői környezetében, ahol egyszerre 6 kispályán élvezhették a résztvevők a mérkőzések izgalmát.
Az idei év valóban különleges volt, hiszen a német anyavállalat, valamint a Hahn+Kolb Group lengyel és szerb leányvállalatának csapata is elfogadta a szervezők meghívását, és megmérette magát a mára közép-kelet európaivá avanzsált kihíváson.
További izgalmakat jelentett, hogy az összes korábbi kupagyőztes csapat is részt vett a tornán, vagyis a Kracht-Hidraulik (2014) és az Unimas (2015) mellett a kétszeres kupagyőztes ISD Dunaferr csapata is pályára lépett, hogy második alkalommal is megvédje korábbi címét.
A címvédés sikeres volt, így 2018-ban már harmadik alkalommal vihette haza az ISD Dunaferr csapata a vándorkupát.
A díjazott csapatok rangsora:
- ISD Dunaferr
- Benteler
- Knorr-Bremse Kecskemét
- Kéményseprők Országos Szakszervezete
A rendezvény zárásaként külön díjazásra kerültek az V. Hahn+Kolb Focikupa legsikeresebb labdarugói is, az alábbi kategóriákban:
- 2018 gólkirálya Malacsik Krisztián (KOSZ) lett, aki összesen 12 góllal járult hozzá csapata sikeres szerepléséhez,
- az idei év legjobb kapusa címet Elter Zoltán (ISD Dunaferr) érdemelte ki a bírók döntése alapján,
- míg a “legfairplayebb csapat” különdíját a Benteler csapata nyerte.
Habár díjakat csupán a fenti kategóriákban osztottak a szervezők, összeségében mindenki nyert aki kilátogatott a rendezvényre, amely családi programként, csapat- és kapcsolatépítésként és egy egészséges, jókedélyű szombati napként is éppúgy megállta a helyét.
A tradíció a rendezők elképzelése szerint 2019-ben is tovább folytatódhat, ahol a mostaninál is színesebb programokkal várják majd a jelentkező csapatokat és érdeklődőket a Hahn+Kolb Hungária Kft. munkatársai.
Közlemény:
Kedves Csapatok!
Köszönjük a torna kapcsán érkezett észrevételeket mind facebookon mind a helyszínen személyesen! A focikupa elindításakor egy partneri rendezvényt kívántunk létrehozni mindazon ügyfeleink számára, akik aktív vásárlói a HAHN+KOLB Hungáriának. Ezen kívül semmilyen más korlátot nem szabtunk a jelentkezőknek, ami lehetővé tette, hogy profi játékosok is induljanak a kupán. A visszajelzéseket figyelembe véve tartottunk egy házon belüli megbeszélést a kupák jövőbeni szabályozását illetően és arra az elhatározásra jutottunk, hogy szeretnénk megtartani a torna amatőr jellegét. Így tervünk szerint a jövőbeli tornákon a profi státuszú (nagypálya NB1-3, futsal NB1-2) játékosok nevezése nem lesz megengedett. Bízunk benne, hogy azon csapatok, akik profi játékosokat is hoztak, tudják majd pótolni őket lelkes amatőrökkel!
HAHN+KOLB – Let’s work together!