Az elmúlt kétszázötven évben a jelenleg zajló 4.0 informatikai forradalmat is beleszámítva négy ipari forradalomnak lehetett tanúja az emberiség. Ha tüzetesebben megvizsgáljuk e negyed évezred munkafolyamatait, akkor könnyen rádöbbenhetünk, hogy a kezünk volt az, amit a lehető legtöbbféleképpen kellett megóvni a különböző sérülésektől.

A korábbi „23027 érv, a munkahelyi balesetek megelőzéséért” című bejegyzésben már bemutattuk  azt a három fontos munkavédelmi területet, amire érdemes kiemelten ügyelnie a termelés során. Ebben a bejegyzésben a védőkesztyűk legfontosabb alkalmazási területeiről írunk.

High-tech megoldások a 21. századból

Természetesen a védőkesztyűket sem kerülte el az elmúlt évek technológiai fejlődése és innovációja. Ennek köszönhetően napjainkban szinte nem is létezik olyan munkafolyamat, aminek a hatékonyságát vagy biztonságát ne lehetne speciális védőkesztyűvel növelni.

Jó példát jelent erre az ATG közkedvelt MaxiFlex® kesztyűje Ez a legmodernebb technológiák együttes alkalmazásának köszönhetően számos előnyt kínál felhasználójának a munkavégzés közben:

  • jelentősen csökkenti az izzadást és szárazon tartja a kezet,
  • precízebb és gyorsabb munkavégzést tesz lehetővé,
  • kevésbé fárasztja a kezeket, ami növeli a termelés hatékonyságát,
  • bőrkímélő anyagból készül és dermatológiailag tesztelt.

Így működik a gyakorlatban

Az alábbi videóban még több információt kaphat arról, miként működik a kesztyű a gyakorlatban.

Milyen baleseteket előzhet meg a védőkesztyűkkel?

  • Égési sérülések: A fémipari munkák során a termelés összes fázisában kiemelt figyelmet kell fordítania az égési sérülések elkerülésére, amelyek számos helyen veszélyeztetik a munkavállalók kezét. Jó példa erre a hegesztés és a hegesztett felületek utólagos tisztítási folyamata (csiszolás), ahol egy forró szikra és a magas hőmérsékletre hevült szerszám vagy alkatrész is súlyos égési sérüléseket okozhat. A hegesztési munkálatokra ezért speciális, jó minőségű sertés- vagy marhabőrből készült hegesztő védőkesztyű viselése ajánlott.
  • Szúrásból- és vágásból származó sebek: Szintén a fémipari munkavégzés sajátosságai közé tartoznak a szúrásból- és vágásból származó sérülések, melyek súlyos esetben életveszélyes, vagy akár  halálos sérülésekhez (ütőér elvágása vagy átszúrása) is vezethetnek. A vágás ellen védelmet nyújtó kesztyűk egyidejűleg kétféle funkciót is ellátnak a munkavégzés során: egyrészt speciális szerkezetüknek és kialakításuknak köszönhetően fizikailag akadályozzák meg vagy éppen enyhítik a sérüléseket, másrészt különleges bevonatuknak köszönhetően csúszásmentessé, biztonságossá teszik a munkavégzést.
  • Hő- és hideg okozta sérülések: A forgácsolás során akár többszáz fokra is felhevülhet egy munkadarab vagy a munkagép valamelyik alkatrésze, amihez olykor kézzel is hozzá kell nyúlni. Ehhez speciálisan kialakított hőálló kesztyűre van szüksége, ami akár 500 fokig is biztonságos munkavégzést tesz lehetővé a dolgozók számára.
  • Vegyi anyagok által okozott, mart sebek: Fémalkatrészek, gépek és egyéb berendezések tisztítása során, de akár gépi meghibásodás esetén vagy annak kármentesítésénél is okozhatnak balesetet a vegyi anyagok. A vegyvédelmi kesztyűk kiválasztásánál azonban fokozottan figyelni kell arra, hogy milyen vegyi anyag ellen szeretne hatásos védelmet kialakítani és ajánlott speciálisan erre a célra kifejlesztett megoldást választania.

Ha felkeltettük az érdeklődését, vagy további információra lenne szüksége a védőkesztyűkkel kapcsolatban, akkor keresse Görög András kollégánkat, aki készségesen válaszol Önnek minden kérdésére. (0620 412 66 49, andras.gorog@hahn-kolb.hu, LinkedIn profil)

 

Megosztás
Recommended Posts

Leave a Comment

Start typing and press Enter to search

Lapkák előnyei és helyes kiválasztásuk