„Jobb félni, mint megijedni” – tartja az ismert közmondás, ami a munkavédelemmel kapcsolatban éppúgy megállja a helyét, mint az élet többi területén. A bölcsesség természetesen itt sem arra buzdít, hogy állandó félelemben kellene dolgozni. Sokkal inkább az óvatosságra és az elővigyázatosságra hívja fel a figyelmet.

Munkavédelmi kérdésekkel korábban is már több blogjegyzésünkben is foglalkoztunk:

Mostani bejegyzésünkben néhány olyan tennivalóra szeretnénk felhívni a figyelmét, amik nemcsak biztonságosabbá tehetik a mindennapi munkavégzést, de akár egy életet is menthetnek.

Ezekre a tennivalókra érdemes odafigyelnie

1. Gondoskodjon mindenhol a zuhanásvédelemről:

Sajnos még mindig számos esetben fordul elő, hogy nem fordítanak a munkaadók kellő figyelmet a magasban dolgozó munkavállalók biztonságára. Ahol a magasban végzett munka a napi rutin része, ott általában megfelelnek a körülmények az előírásoknak, ellenben az időszakos munkavégzés helyszínein (például: karbantartás, időszakos gépellenőrzés vagy éppen az épület tetőszerkezetének ellenőrzése) szinte kivétel fellelhetők kisebb-nagyobb hiányosságok.

2. Figyeljen a hosszabbítók helyes használatára:

A legtöbb műhely- és termelőegység szerencsére kiemelt figyelmet fordít az érintésvédelemre. Rendszeresek az ellenőrzések, szakszerűen javítják ki az elektromos hálózat hibáit és a munkavállalók is megfelelő képzést kapnak, vagyis az ipari árammal kapcsolatos óvintézkedések nagyon alaposak. Nem ilyen rózsás azonban a helyzet az ideiglenes áramfelhasználással kapcsolatban, ahol a hosszabbítók számtalan potenciális veszély forrásai lehetnek. Az össze-vissza egymásba dugott kábelekben felbukhatnak a dolgozók, vagy akár áramütés is érheti őket, ha azok burkolata külső behatástól (targonca áthajtás, földre esés, stb.) megsérül.

3. Használjon egyértelmű jelöléseket:

A címkék, ikonok és különböző színkódok használata jelentősen hozzájárulhat a munkabalesetek elkerüléséhez. A vegyi- és egyéb alapanyagok megfelelő osztályozásával, a balesetveszélyes helyekre való figyelmeztetéssel vagy a felújítás alatt álló gépek és részlegek megjelölésével nemcsak a munkabalesetek számát minimalizálhatja, hanem a termelés hatékonyságát is növelheti.

4. Raktározzon szakszerűen:

Mára a logisztika a gyártás egyik legfontosabb kiszolgáló egységévé vált. A jól szervezett logisztika jelentősen növelheti a produktivitást és maximalizálhatja a profitszerzés lehetőségét. A logisztikai kérdésekkel szemben azonban minden esetben prioritást kell élveznie a munkabiztonságnak. Így például semmiféleképpen sem szabad olyan szűk tereket létrehozni, melyek elzárják  a dolgozók elől a menekülési útvonalakat, vagy ahol a vegyi anyagok elegyének kialakulásával tűz- és robbanásveszélyes szituációt eredményezhet.

5. Kiemelt figyelmet a targoncáknak:

A targoncák a termelés- és karbantartás hasznos kiegészítői, de számtalan potenciális veszélyforrást rejtenek. Ügyeljen rá, hogy csak képzett személyzet kezelje a járműveket! Tartsa és tartassa be a karbantartási intervallumokat, különösen a hidraulikus alkatrészek esetében! Jelölje ki jól láthatóan a közlekedési útvonalat és gondoskodjon róla, hogy minden dolgozó tisztában legyen azzal! Javítsa ki minél hamarabb az esetlegesen targoncák okozta károkat (horpadások a gépeken, levert vakolat a falon vagy a 2. pontban említett hosszabbítókban okozott sérülések.)

+1

Gondolja végig “józan paraszti ésszel” is a folyamatokat:

A termelőegység vagy műhely sajátosságait figyelembe véve gondolja át „józan paraszti ésszel” is az egyes folyamatokat és szánjon időt arra, hogy stresszmentesen, kizárólag a balesetvédelmi szempontok figyelembevételével ellenőrizze a termelést, amire a pörgős mindennapok során nincs lehetősége.

Ismerjen meg a 23027 érvet amellett, hogy elkerülje a munkabaleseteket!

Megosztás
Recommended Posts

Leave a Comment

Start typing and press Enter to search